A kávézóban a durrdefekt volt a téma

Nemrég jött haza Spanyolországból egy hétre a legjobb gyerekkori barátnőm és sikerült elcsípnem, hogy beüljünk egyet kávézni a kedvenc kávézónkba. Nyilván az a három óra, amit együtt töltöttünk nem volt elég arra, hogy mindent át tudjunk beszélni, de azért jó volt egy kicsit látni egymást.

Ő a szokásos, legerősebb kávét kérte, én meg a szokásos tejemet, mert én nem nagyon iszom kávét, de ezt már tudják a kávézóban, így nem néznek már rám olyan furcsán.

Elég sokan voltak a kávézóban, így volt vagy 15 perc, mire kihozták végre a rendelést és persze annak részeként a tejet, de minket ez annyira nem zavart, mert nem a kávézás volt a legfontosabb nekünk, hanem az, hogy végre beszélgessünk egyet.

Mondta barátnőm, hogy amikor itthon van, akkor sokat vezet, mert így tudja a leggyorsabban elintézni az ügyeit. Egyik nap szegény akkora durrdefektet kapott, hogy átsodródott a szemközti sávba, ahol szerencsére épp nem volt autó, így gyorsan le is tudott parkolni oldalra. Mondta, hogy rögtön felhívta a Mobil gumiszerviz Budapesten és vonzáskörzetében munkálkodó profi szerelő brigádot, mert még a férje említette neki, hogy mentse el a számukat, mert sosem lehet tudni, hogy mikor hibásodik meg az egyik kerék az autón. Mivel a férje ilyenkor kint marad Spanyolországban, jó, ha van egy ilyen telefonszám a mobilján, hogy legyen kit felhívni, ha baj van, mert ő nyilván nem tud külföldről segíteni neki egy kerékcserében.

Barátnőm miután felhívta a mobilgumiszervizbudapesten.hu weboldalon lévő szerelő csapatot, nem is kellett többet várnia rájuk, mint fél óra, így gyorsan neki is tudtak állni a kerékcserének.

Mivel ez egy tipikus durrdefekt volt, így javíthatatlan volt a kocsin a kerék, emiatt adtak neki egy ideiglenes kereket, hogy azzal furikázzon, amíg nem tudja lecserélni ezt a kereket egy ugyanolyanra, mint amilyen a másik három kerék.

Mondta a barátnőm, hogy a „Mobil gumiszerviz Budapesten és vonzáskörzetében” szolgáltatása egy szenzációs dolog, mert ő képtelen lett volna egyedül megbirkózni egy ilyen feladattal. Nemcsak azért, mert alig 45 kiló és nem valami erős ahhoz, hogy ilyen szerelési munkákat el tudjon végezni egyedül, hanem azért is, mert gyakorlatilag azt sem tudja, hogy hogyan álljon neki, mert az emelőt is alig bírja el, és számára képtelenség lenne felemelni vele a kocsit.

Szóval miután kiérkeztek, nagyon hamar leszerelték a hibás kereket és azonnal feltették a kocsijára az ideigleneset. Barátnőm nagyon meg volt elégedve a csapattal és áldotta a férjét, hogy szólt neki még az utazás előtt, hogy mentse el a „Mobil Gumiszerviz Budapesten” csapatának a telefonszámát, mert konkrétan fogalma sem lett volna egyébként, hogy hogy mászott volna ki egyedül ebből a slamasztikából.

Ennek örömére én is elmentettem a telefonszámukat, mert én is minden nap vezetek a fővárosban, így ha történne velem valami hasonló szerencsétlenség, biztos, hogy én is a „Mobil Gumiszerviz Budapesten” szerelőit fogom kihívni.