Egy kávé mellett beszéltük meg, hogyan lehet napelemem állami támogatással

Krisztáék nemrég igazán nagy újdonságba fogtak: napelem rendszert telepítettek a házra. Bár nagyon jó a kapcsolatunk, az utóbbi időben keveset beszéltünk, így nagyon meglepett a hír. Nyilván nem szeretek senki pénztárcájában turkálni, de bevallom, engem borzasztóan érdekelt, hogyan tudtak erre szert tenni, ugyanis nekem is régi vágyam, hogy ilyennel legyen felszerelve az otthonom. Korszerű, környezetbarát, pénztakarékos megoldás, szóval mindenképp kell nekem!
Nem is vártam tovább, megbeszéltük Krisztával, hogy iszunk egy kávét, és ott terveztem kifaggatni őt.

A kedvenc kávézónkban találkoztunk. Azon a helyen, ahol megannyi élményt osztottunk már megy egymással. Mindig ugyanoda ülünk, mindig ugyanazt kérjük, már csak hagyományból is. Jól esett újra átélni ezt vele. Egyáltalán nem éreztem, hogy már közel egy éve nem találkoztunk: olyan volt, mintha csak tegnap lett volna a legutóbbi közös kávézás.
Mivel rögtön megvolt a bensőséges viszony, nem húztam sokáig a dolgot, neki fogtam kikérdezni a napelemes téma minden részletéről.

Meglepetésemre kiderült, hogy nem megnyerték a lottó ötöst, hanem már van lehetőség napelemre állami támogatással. Teljesen új volt a téma, Kriszta pedig örömmel mesélt. Ők a napelempalyazatok.hu oldal segítségével intézték a folyamatot, és nagyon elégedettek voltak velük.

A napelempalyazatok.hu a támogatás igénylése során teljeskörű segítséget nyújt az érdeklődőknek. Először egy ingyenes helyszíni felmérésen kell részt venni. Erre azért van szükség, mert nagyban függ a ház adottságaitól, hogy tudnak-e rá felszerelni napelemet. A kritériumok között szerepel például, hogy nem szabad árnyékban lennie a háznak, pontosabban a tetőnek, valamint a tájolás is lényeges szempont. A tetőnek el kell bírnia a rendszer súlyát, továbbá azt is megnézik, egyáltalán mekkora napelem-telepre van szükség ahhoz, hogy el tudja látni a háztartás szükségleteit. Ezek mind szakértelmet igénylő folyamatok, magunktól nem tudnánk benne dönteni.
Kriszta biztosított róla, hogy a napelempalyazatok.hu szakértői kiválóan értenek a dolgukhoz. Náluk például hamar kiderült, hogy sajnos nem alkalmas a háztető arra, hogy ott legyen a napelem, hiszen egy nagy fa szinte folyamatosan árnyékot vet rá. Azonban így sem kellett lemondaniuk róla: a szakemberek rögtön kapcsoltak, és mondták, hogy a garázs épületének teteje viszont tökéletes lehet, és végül oda is került a rendszer.

A minőség a munkájuk minden területén kiemelkedő. Nagyon féltek a barátnőmék, hogy milyen anyagokkal fognak dolgozni, hiszen egy rosszul megválasztott, olcsó napelem vagy inverter idő előtt elromolhat, ami hatalmas pénzkiadást generál. A napelempalyazatok.hu-nál csakis a legkiválóbb minőséggel dolgoznak, elismert márkájú eszközöket szerelnek be. Az ügyfeleik elégedettek, hiszen itt kókler munkának nincs helye.

Ami meglepett, de nyilván pozitív értelemben, hogy a papírmunkában is segítettek Krisztáéknak. Nem kellett az adminisztrációval sem bajlódniuk, ami óriási segítség, mert ez az egyik legnehezebb, legunalmasabb, és legkönnyebben elronható része a folyamatnak. Sokkal könnyebb egy rutinos személynek összeállítani a szükséges dokumentumokat, mint egy laikusnak, aki életében először látja az adott papírstócot, és soha nem foglalkozott ilyesmivel.

Úgy döntöttem, nem hezitálok tovább: én is belevágok a folyamatba! A napelem állami támogatással kitűnő lehetőség, és hamar megtérül. Mivel egy kamatmentes hitelről van szó, gyakorlatilag részletfizetés-szerűen fizetjük ki a rendszer árát. Semmilyen plusz kiadás nem lesz, hiszen a villanyszámlánkat megspóroljuk! Egy jól összeállított rendszer nullás számlát eredményez, sőt, az is előfordulhat, hogy több áramot termel, mint amire szükségünk van. Ez sem megy kárba, hiszen ilyenkor a hálózatba visszatáplálva a szolgáltató megfizeti az árát.
Mindezeket egybevéve 8-10 év alatt teljesen megtérül a napelem ára. Ez nagyon jó befektetés bárkinek, úgyhogy vétek lenne kihagynom.

Nagyon várom, hogy a Krisztáékéhoz hasonló napelem rendszer legyen a házamon. A napelempalyazatok.hu segítségével úgy érzem, gyerekjáték lesz ezt megvalósítani!

napelem állami támogatással